A bagolyházban
 
 

Egy percig néma csend uralta a klubhelyiséget.
Hermione a döbbenettől, Ron pedig zavarában nem tudott megszólalni.
Végül a portrén belépő Harry hatására, Hermione felocsúdott, és hüledezve meredt mindkettőjükre.
- Mégis – hogy – gondolhattok – rólam – ilyesmit? –kérdezte ingerülten.
- Itt meg mi történt? –csodálkozott Harry, majd Ron szégyentől vörösödő arcából mindent megértett.
- Ti azt hittétek, hogy Viktor és én… hogy mi… oh te jó ég! Úgy ismertek, mint aki… aki…
- Sajnáljuk Mione, csak tudod, furcsán viselkedsz mostanában. –mondta Ron lehajtott fejjel, mert nem akart a lány szemébe nézni.
- Mégis hogy érted, azt, hogy furcsán? -sziszegte a lány.
- Állandóan rosszul vagy –vette át a szót Harry-, ideges vagy, ha Krum szóba kerül, és olyan, mintha titkolnál valamit.
- Mégis mit titkolnék? –kérdezte riadtan.
- Hát ez az, hogy nem tudjuk… azt hittük „azt”.
- „Azt”?
- Hogy kisbabát vársz… de akkor… akkor ugye nem? –Ron még mindig lesütött szemmel ült, de Hermione szúrós tekintetét érezte a homlokán.
- Nem! Dehogyis! Ez a legnagyobb hülyeség, amit életemben hallottam!
- Akkor sajnáljuk… -sóhajtott Harry.
- Igen, és ne hogy azt hidd, hogy mi ilyet gondolnánk rólad! –tette hozzá gyorsan Ron. –Csak aggódunk érted…
Hermione már lenyugodott, és most szörnyen utálta magát. Hiszen tudta, hogy barátai aggódnak érte, és ha elmondaná nekik mi a baja, akkor nem gondolnának ilyen elképesztő dolgokra. Ugyanakkor igazából ő sem tudta mi is a baja. Talán az, hogy nincs teljesen tisztában az érzéseivel, természetesen Draco iránt. Azóta érzett kicsit többet a fiú iránt, amióta Draco rátalált az esőben, elvitte őt a gyengélkedőre, és ott elárulta neki, hogy az estrellák össze akarják őket hozni.
- Várjunk csak… -kiáltott fel hirtelen.
- Mi az? -kérdezte riadtan Ron.
- Oh, hogy én mekkora… -a lány a mondatát már nem fejezte be, helyette felpattant, és elköszönt barátaitól.
- Szerinted, direkt csinálja ezt? –mérgelődött Ron, a távolodó Hermione felé nézve.
A lány, amint felért a szobájukba, elővett egy pergament, és írt az édesanyjának. Aztán egy másikat, amit Krumnak címzett.
Végül Parvati ágya felé pislogott, és erős vágyat érzett arra, hogy felkeltse, de aztán elvetette az ötletet, és zavartan, idegesen, és kavargó gondolatokkal a fejében aludt el.

***

Draco nyugodtan és jókedvűen ébredt.
Kinézett a hálószoba ablakán, és meglepődve vette tudomásul, hogy a Nap még csak most bújik elő a hajnali felhők mögül, és hogy életében először korán kelt fel szombaton.
Megmosakodott, majd úgy döntött inkább tesz egy reggeli sétát. Egyébként sem volt kedve Crack és Monstro elviselhetetlen horkolását hallgatni tovább.
Lement a nagyterembe, ami természetesen még üresen tátongott. Leült a mardekár asztalához, ahol nyomban megjelent egy tál pirítós, lekvár, vaj és egyéb reggelinek való étel. Töltött magának egy kis teát, és magányosan nekilátott egy palacsintának.
Egy kisebb sokkot kapott, mikor hirtelen feltűnt a semmiből mellette egy lány.
A haja rövid volt és a szivárvány színeiben pompázott. A lány maga apró termetű és pufi volt. Viszont az arcáról sugárzott az életöröm. Hatalmas mosollyal és csillogó szemekkel figyelte a megrökönyödött a fiút.
- Jajj ugye nem ijesztettelek meg? –kérdezte csilingelő hangon.
- Te meg ki a fene vagy? –kérdezte Draco ingerülten.
- A nevem Abbey Valentin, de hívj csak Abbeynek. –mondta kuncogva, miközben kislányos arcának két oldalán gödröcskék jelentek meg.
- És honnan jöttél, szivárvány országból? –gúnyolódott Draco.
- Nem –mosolygott-, a negyedik emeletről.
- Te itt laksz a Roxfortban? –kérdezte a fiú kétkedve.
- Estrella vagyok… a hugrabugosokat figyelem.
- Áh… gondolhattam volna…
- Keisha kért meg, hogy beszéljek veled, és adjam ezt oda. –azzal elővett egy levelet a színes batikolt pulóverének zsebéből.
- Mit csináljak vele? –kérdezte Draco ridegen.
- Tudod a barátnémnak sürgősen el kellett mennie a Minisztériumba, ezért arra kér téged, hogy küldd el egy bagollyal ezt a levelet.
- Miért pont én? –mordult fel a fiú.
- Azt nem tudom… gondolom, benned bízik. –majd vigyorogva hozzátette. –Sokat mesélt rólad… pontosan olyan vagy, mint mondta. Ezek a hideg tekintetű szürke szemek, az ezüstös szőke haj, a határozott és rideg jellem…
- Jó, köszi, én is tudom, milyen vagyok. -szakította félbe a lányt Draco, aki erre felsóhajtott.
- Na én mentem… nem szabadna beszélgetnünk. Bár igazából találkoznunk sem szabadott volna. –tette hozzá kuncogva, majd egy széles mosoly kíséretében elköszönt a fiútól. – Szia Draco, légy jó! –majd a már ismert halk pukkanással eltűnt.
Draco ráérősen megreggelizett, majd mikor befejezte, tanulmányozni kezdte a levelet.
Keisha, Eduardo Marqueznek címezte.
- Ezt nem gondoltam volna. – gondolta magában, azzal otthagyta a nagytermet, és a bagolyház felé vette az irányt.
Hűvös és felhős volt az idő. Dracot a melegről kiérve kissé meglepte ez a hideg, de a bagolyházba érve, már teljesen más foglalkoztatta.
Amint benyitott, megütközve vette tudomásul, hogy nem csak ő kelt fel olyan korán, hanem egy számára kellemetlen személy is, Hermione.
A lány ijedten kapta fel fejét a kicsapódó ajtó felé, majd megborzongott, mikor Dracot megpillantotta. A fiú viszont eltökélte, hogy a lehető legbunkóbb lesz a lánnyal.
- Jó reggelt Granger! Csak nem Viki-cicának írsz? –kérdezte gúnyos mosollyal az arcán.
- És ha igen? –kérdezte a lány nyugodt hangon, miközben ráfűzte az egyik iskolai bagoly lábára, a Krumnak szóló levelét.
- Nehéz lehet a távszerelem… -sóhajtott a fiú.
- Nekünk nem. –vágta rá Hermione, bár ő sem tudta, hogy miért. Dracot ugyan meglepte a lány válasza, de továbbra is hűvös maradt.
- Végül is, híres kviddics játékos… biztos sok a kísértés. –tanakodott a fiú, megjátszott komolysággal.
- Nem szokott titokban üres tantermekbe lányokat cipelni, ha ilyesmire céloztál.
Draco, aki épp a saját levelét fűzte fel egy gyönyörű gyöngybagoly lábára, megállt egy pillanatra. Ezernyi kérdés és válasz futott át az agyán, de csak egy sértő megjegyzést tudott kinyögni.
- Én nem lennék ebben olyan biztos. –mondta nyers hangnemben. – A bolgár nők nem rondák.
- Bocs, hogy csalódást kell okoznom, de maximálisan megbízom Viktorban. –mondta Hermione nyugodtan és határozottan, hangjában pedig a tőle szokatlan gúnyosság csengett. –Tudod ő veled ellentétben, hm… kedves, hűséges, férfias –ezt a szót külön hangsúlyozta-, és ami a legfontosabb, két lábbal a földön jár.
- Nem kell hozzám hasonlítgatnod Granger. Anélkül is tudom, hogy Krumi velem ellentétben, egy félénk, unalmas, szerencsétlen alak, akinek az egyetlen szerencséje, hogy tud kviddicsezni. –mondta Draco, és már várta Hermione dühkitörését, de a lány csak lesajnálóan meredt rá.
- Ha fele annyira lennél bátor, mint irigy… talán nem tartanál ott, ahol. –azzal elővette az anyukájának írt levelet, és azt is ráfűzte az egyik bagoly lábára.
Draco ezek után csak egy fintorral válaszolt, de nem szólt a lányhoz. Nem is gondolta, hogy Hermione tud ilyen rideg és goromba lenni, ugyanakkor ez nagyon is jól állt neki. Mindig is talpraesett volt és bátor, segítőkész és barátságos.
„És egy hitvány okoskodó sárvérű.” –zárta le gondolatait a fiú, azzal ki akart menni a bagolyházból, de a lány utána szólt.
- Öhm, lenne még valami, amit meg kéne beszélnünk, és azt hiszem most a legalkalmasabb.
- Nocsak… -a fiú felhúzta szemöldökét. –Mi olyan fontos, amit nekünk négyszemközt, egy csomó bagolypotyadék közt kell megbeszélnünk?
- A kis invierno barátnőd, Keisha. Ha találkoznál vele, amit elvileg nem szabadna… szóval, ha látnád, üzenem neki, hogy mindenre rájöttem, és Dumbledore nem fog örülni, ha megtudja.
- Mire jöttél rá? –kérdezte a fiú hűvösen.
- Ő érteni fogja… ha akarja, úgyis elmondja neked. –mondta, majd miután a baglya elrepült, indulásra készen állt meg Dracoval szemben.
- Most meg mi van? –mordult fel a fiú, mikor a lány türelmetlenül kopogni kezdett a lábával.
- Elállod az ajtót…
- Oh, pardon… -mondta Draco gúnyosan, azzal félreállt az útból.
- Még valami… -fordult vissza a lány. –Amit az előbb mondtam, csak abban az esetben igaz, ha továbbra is megpróbálja befolyásolni az érzelmeimet.
- Tessék? –a fiú idegesen meredt Hermionera. –Keisha valamivel… szóval összezavarta a gondolataidat?
- Úgy is mondhatjuk. –felelte a lány, még mindig nyugodt hangon, majd Draco baglyára nézett. –Az a madár most gyógyult fel, nem vele kéne levelet küldened, hacsak nem akarod, hogy útközben elvesszen.
Draco ránézett a nagy termetű és rendkívül szép bagolyra, majd egy keveset töprengve, végül leszedte róla a levelet, és egy másik madár lábára kötötte. Hermione felhúzott szemöldökkel figyelte a fiút, majd a levélre vándorolt a tekintete.
- Ki az, az Eduardo Marquez? –kérdezte, bár nem gondolta volna, hogy választ is kap kérdésére.
- Keisha apja. Spanyolországban él Keisha anyjával együtt. Van egy hatalmas ruhagyáruk… Kész röhej… mugliknak is készítenek ruhákat. –mondta Draco undorodva, majd Hermionehoz fordult, miután a baglya elrepült.
- Értem… -mondta a lány. –Szóval levelezel Keisha apjával…
- Dehogyis. –csattant fel a fiú. – Még hogy én azzal a pojácával? Nem… Igazából Keisha kért meg, hogy adjam fel a levelét. Vagyis a barátnője… de inkább hagyjuk… egyébként nem tudom miért érdekel ez téged.
- Keisha kért meg? –kérdezte lassan és minden szót tagolva Hermione. –Ez már tényleg felháborító!
Hermione felkiáltásának az lett a következménye, hogy a madarak idegesen csattogtatták szárnyaikat, és hangosan huhogtak. Úgy tűnt fel vannak háborodva, amiért megzavarták őket.
 Draco biccentett a lánynak, hogy inkább kint folytassák a beszélgetést, így sarkon fordultak, és pár perc múlva már a kastély folyosóján találták magukat.
A Nap még csak most kelt fel, így még a diákok nem szállingóztak a kastély területén.
- Elmondanád, miért üvöltöztél? –kérdezte a fiú, a dúló-fúló Hermionet.
- Az, hogy… az, hogy… oh könyörgöm, te ennyire nem érted? A drága barátnőd állandóan a fejemben kavar, most ideküldött téged egy átlátszó hazugsággal, és… -a lány nem folytatta, hanem dacosan elfordította a fejét, és dühösen az egyik páncélszobrot kezdte nézni.
- És mi? Granger, tudni akarom, mit csinált! Figyelsz?
- Figyelek… -mondta a lány gúnyosan, miközben újra szembe fordult a fiúval. –Szóval… öhm… szóval miután közted és Pansy között… öhm… amikor ti abban a teremben… szóval a ti afférotok után… -Hermione Ront megszégyenítően elvörösödött, miközben Draco elfintorodva düllesztette ki szürke szemeit.
- Afférunk? -kérdezte hüledezve.
- Azt hiszem, érted miről beszélek… de most válaszolnod kell nekem. Keisha metamorfmágus?
- Igen… asszem…
- Csak azért, mert felvette Parvati formáját, és megpróbálta megakadályozni, hogy Ron elmondja nekem, hogy látott téged és Pansyt csókolózva kijönni egy üres teremből. –Hermione ezt hadarva és egy szuszra mondta el, aminek az lett a következménye, hogy Draco még az elejét próbálta felfogni.
- Állj – állj – állj! –mondta élesen. –Felvette Parvati formáját?
- Ezt mondtam, nem? Sajnos nem csinálta elég jól…
- De ez képtelenség… Egyébként is, hol volt akkor Parvati? Valakinek biztos feltűnt volna, hogy kettő van belőle.
- Hahó szerinted én hogy jöttem rá? Egyik pillanatban Parvati még bőszen beszélget velünk, ráadásul furán viselkedik, a másik pillanatban meg hamarabb odaér a gyengélkedőre, mint én?
- Már megint gyengélkedőn voltál? Lassan több időt töltesz ott, mint a könyvtárban… -mondta a fiú, de a lány szúrós tekintetétől észbe kapott. –Tehát Keisha keveri, amit csak lehet… azt hiszem, ez már rám is tartozik.
- De még mennyire, hogy rád is! –horkant fel Hermione, majd zavartan kérdezte a fiútól. – A te érzéseidet nem… azokat nem…
- Ja nem, beszéltem vele, és megígérte, hogy békén hagy… úgy látszik, hogy most nálad próbálkozik.
- Aha… na jó nekem mennem kell. –mondta a lány. –Akkor beszélj Keishával, és add át neki, amit mondtam.
- Granger… -szólt a fiú Hermione után, aki már elindult a kihalt folyosón.
- Igen?
- Nem mintha számítana, de… Pansy és köztem semmi… nem történt. Csak nem akarom, hogy hülyeségeket terjessz rólam.
- Aha… -mondta tettetett nemtörődömséggel a lány. –Egyébként sem terjesztettem volna, mivel nem – érdekel – hogy – mit – csinálsz. Na helló. –azzal sarkon fordult, és elsietett.
Draco legszívesebben beleverte volna a fejét a falba, de egy közeledő alak megakadályozta benne.
- Mr Malfoy… milyen korán kelt ma. –a folyosón Piton tűnt fel, és ráérősen lépdelt a fiú felé.
- Jó reggelt tanár úr. –mondta Draco kelletlenül. –Hamar felébredtem, gondoltam teszek egy sétát.
- Áh… milyen kedves… -mondta gúnyosan a férfi. –Lenne egy kérdésem, ha már itt van.
- Mi lenne az? –húzta fel a szemöldökét a fiú.
- Személyes dolog, jobb lenne, ezt valahol máshol. –mondta Piton, miközben körbenézett.
- Rendben. –mondta Draco.
Azzal mindketten elindultak, majd eltűntek a folyosó végén.