Hírek : Montoya már lemondott az idei bajnoki címről |
Montoya már lemondott az idei bajnoki címről
SWAN 2004.07.20. 16:08
Michaelt nem lehet idén megverni, mondja
Michaelt nem lehet idén megverni, mondja
Juan Pablo Montoya elmondta, lemondott az idei évi bajnoki címről, mivel úgy gondolja, nem lehet megállítani a Ferrarit és Michael Schumachert a 2004-es esztendőben.
A kolumbiai versenyző rávilágított, hogy a biztonsági autó pályára küldése a Brit Nagydíjon, enyhített a körülményeken, azonban e nélkül, a német versenyző közel 30 perces előnnyel nyerte volna a silverstone-i viadalt.
„Ezen gondolkozom.” – mondta a BMW Williams pilótája. „A negyedik helyre kvalifikálta magát egy olyan autóval melyben elegendő üzemanyag volt ahhoz, hogy két kiállással végigcsinálja a versenyt, melyet végül meg is nyert. Ez elképesztő dolog.”
Montoya, aki a következő idényben a McLaren csapatát fogja erősíteni, úgy gondolja, a német pilóta akár úgy is megnyerhette volna a Brit Nagydíjat, ha csak egy alaklommal látogat ki a boxba. „Az autója fergeteges és a csomagja is elképesztően ott van.”
A dél-amerikai versenyző azonban nem dicsérte túlzottan Michaelt, mivel úgy gondolja, hogy az évad első tizenegy versenyéből tíz alaklommal a dobogó legmagasabb fokára állni, nem feltétlenül a német versenyző érdeme. Véleménye szerint a hatszoros világbajnok, nem olyan jó, hogy ezt megérdemelje.
„Michael briliáns versenyző, de nem ennyire jó.” – folytatta Montoya. „A Ferrari és a többiek közötti szakadék olyannyira nagy, hogy azt képtelenség áthidalni.”
Azonban a kolumbiai versenyző szép emlékekkel tér vissza Hockenheimbe, hiszen a tavalyi évben győzött, és úgy gondolja, a Michelinnek előnye lehet Németországban. Fotó: HP Invent
|