A vér kötelez…
 

Egy újabb év kezdődött a Roxfortban. A nagyterem ajtajai ismét kitárultak a betóduló diákok előtt. Az egészen fiatal, hangoskodó másodévesektől kezdve, egészen a fiatalabbak által tekintéllyel övezett végzősökig mindenki örömmel tér vissza évről-évre erre a helyre. Köztük volt Draco Malfoy, és gyűlölt ellensége „Potter és az ő kis bandája” (ahogy Draco hívta a triót) is. Mindenki leült a helyére, és várták, hogy a szokásos beosztási ceremónia elkezdődjön.
Ki is nyílt a Nagyterembe nyíló kis szoba ajtaja, ahol az első évesek várakoztak. McGalagony professzor vezetésével be is vonultak az esetlen kis gólyák. Voltak, akik csodálattal bámulták az elvarázsolt mennyezetet, ami most a csillagoktól ragyogó fekete eget tükrözte, de voltak, akik inkább a többi diákot szemrevételezték. Draco a bevonuló kis csapatot figyelte. Volt köztük olyan, akiről az első pillantásra megmondta, hogy a Mardekárba fog jönni, volt, akit már kiszemelt legfrissebb kegyetlenkedései célpontjául. Megállapításai helyesek voltak. Azok, akiket biztosra vett, hogy a Mardekár házát fogják népesíteni, tényleg oda kerültek, és akiket kísérletei alanyának szánt, a Griffendélbe osztott be a Teszleksüveg. Miután a legutolsó gyerek is elfoglalta helyét, Dumbledore professzor ünnepélyesen felállt, hogy bele kezdjen a hagyományos évnyitó beszédébe, amikor hirtelen kicsapódtak a Nagyterem ajtói, és egy köpcös, sötét ruhába öltözött férfi vágtatott be rajta, bár járása elég esetlennek tűnt, ugyanis mind két lábára sántított. Útja egyenesen a tanári asztalig vezetett, ahol halkan mondott valamit az igazgatónak. Minden figyelme összpontosításával se tudta Draco leolvasni a szájáról, hogy mit közöl oly titkolózva. Bármi is lehetett, nem lepte meg az igazgatót, bár egy pillanatra Draco látni vélte, mintha halvány aggodalommal nézett volna a Mardekár asztala felé… egyenesen rá. De ezt a tekintetet már a képzelete játszadozásának ítélte. Ezek után Dumbledore sokat mondó pillantást váltott McGalagonnyal, mire a professzorasszony sietős léptekkel távozott a Nagyterem tárva maradt ajtaján a köpcös varázslóval. Minden tekintet az ajtóra szegeződött, de nem sokáig, mert az igazgató egy köhintésére hirtelen mindenki visszafordult. Draco nem figyelt oda a beszéd közben, mert gondolatai egészen máshol jártak… Egyszerűen nem bírta ki, ha valamiről nem tudhat, ami előtte zajlik… de megválaszolatlan kérdéseire gyorsabban érkezett válasz, mint azt remélte. Gondolataiból a kíváncsiskodó diákok morajai zökkentették ki. Immár senki se figyelt Dumbledore-ra, mindenki az ismét feltárult ajtó felé nézett. Gyorsan, nehogy lemaradjon valamiről, ő is oda fordította a fejét. Az ajtóban McGalagony, és egy csuklyát viselő, Draconál egy fejjel alacsonyabb alak jelent meg. A professzorasszony az újonnan érkezővel, az értetlenkedő diákok tekintetétől kísérve, a tanári asztalhoz ment. Az alak, háttal a diákoknak, levette a csuklyáját, és felnézett az igazgatóra. Majd egy biccentéssel köszönt neki. Immár egyértelmű volt, hogy a jövevény egy lány. Hosszú, copfba fogott, szőke haja volt.
 -Egy kis figyelmet kérek!- szólt teljesen feleslegesen McGalagony, mivel már így is minden szem rájuk szegeződött. A lány időközben megfordult, de Draco nem látta az arcát. Túl messze volt.
 -Ez a hölgy itt mellettem egy új diákunk. Eddig egy másik iskolába járt, de személyes okok miatt az utolsó évét itt fogja elvégezni a Roxfortba. A Teszleksüveg nem tudja beosztani, mert ahhoz már túl idős, de mivel idén kevesebb tanuló került a Mardekár házba, én oda osztom be.
A lány elindult a Mardekár asztala felé. Draco immár tisztán látta az arcát. A lány szőke haja kifejezetten jól ment a nagy, barna, szomorú szemeihez. Az arca finom, nemes vonású volt. Draco biztosra vette, hogy van benne véla vér. Semmi különös nem volt a lányon és mégis… Magával ragadó látványt nyújtott… Draco nem tudta levenni róla tekintetét. Nem messze tőle ült le, a vele szembe lévő oldalon, így tovább nézhette a lány szépséges arcát. A lány viszont nem tekintett fel, csak mereven maga elé bámult. Nem zavarta, hogy mindenki őt nézi…
- Most, hogy mindenki megérkezett, és elfoglalta a helyét, nem is kívánom tovább rabolni az időtöket, jó étvágyat mindenkinek!- fejezte be a mondandóját Dumbledore, és mindenki előtt megjelent az ünnepi vacsora.
Mindenki hozzá látott, mivel már nagyon éhesek voltak. Draco is csak most jött rá, hogy rettentő rég evett utoljára, és már szinte émelygett az éhségtől. Ígyhát, tekintete a lányról egy másik vonzó dologra emelte… az előtte gőzölgő rántott csirkecombra, és krumplipürére… Miközben éhségét csillapította, tekintete önkénytelenül is a lányra sodródott. Őszinte meglepetésére ő nem evett… Csak bámulta az asztal alatt összekulcsolt kezét… A lány körül nézett. Most hogy már senki sem vele volt elfoglalva, nem kellett attól tartania, hogy összenéz valakivel. De tévedett. Nem számított rá, hogy Draco épp őt nézi… Ahogy tekintetük találkozott, Dracot hirtelen semmi más nem foglalkoztatta, csak, az hogy ez a pillanat örökké tartson… A lány gyönyörű szemeibe nézni jobb volt, mint bármi más a világon. Hirtelen melegség áradt szét a lábaiban, majd a mellkasában érzett egy furcsa csiklandozó érzést… Tagjai bizseregni kezdtek, és úgy érezte, hogy ha most fel kell állnia, azonnal összeesik… Még az éhségről is megfeledkezett, olyannyira, hogy a falatot bekapni készülő szája is tátva maradt. Átfutott az agyán, hogy most roppant idióta látványt nyújthat, de még ez se érdekelte… Aztán még egyszer belegondolt, és egy gyors fejrázással felocsúdott ábrándozásából. A tekintélye megtartása sokkal fontosabb tényező volt, mint az ábrándozása, bár szívesen maradt volna még egy percig abban a csodás tehetetlenségbe… Csak egy percet még… Nem bírta… Gőgjén felül múlt vágyódása. Ismét a lányra nézett. De megbánta. Az előbbi melegség már nem öntötte el ismét… Helyette jeges félelem töltötte el… Őt? Egy nemes vérű Malfoy-t, meg rettenti egy nála, rangban is alacsonyabb lány tekintete? Igen… Akármennyire is nem akarta, be kellett ezt vallania magának. A lány tekintetében, nyoma se volt gyengédségnek, vagy szeretetnek. Szemeiben határtalan gyűlölet lángolt. A jég hideg pillantás annyira kizökkentette Draco-t az eddig érzett, és most is várt melegségből, hogy szinte kiejtette a villát a kezéből. Most meg miért néz így rá? Az előbb megbabonázta szépségével, most meg azt kívánja, bárcsak soha többé ne látná ezt a tekintetet… Gyorsan elkapta a fejét. Megint elment az éhsége, de most nem a bűvölettől, hanem a hirtelen változástól. Annyira hirtelen érte, és megdöbbentette… Nem tudott több falatot magába erőltetni, ezért letette a villáját, és maga elé bámulva az előbb történteken gondolkozott… Addig gondolkozott rajta, hogy Dumbledore felállt, és jó éjt kívánva elbocsátotta a diákokat hálókörletükbe. Mivel Draco volt a Mardekár egyik prefektusa, felkelt, és Pansy Parkinsonnal együtt a pincében található Klubhelységbe vezette a diákokat. Tervezgette, hogy jól megszívatja az elsőéveseket, de most túlságosan is élt benne az a tekintet ahhoz, hogy ilyenekre vetemedjen. Amikor Parkinson felvezette a gólyákat a lányok hálótermébe, Draco tekintetével követte az új lányt… Senkihez se szólt, és egyedül kullogott a sor végén… Megint olyan gyöngének tűnt… és sebezhetőnek… De ő már tudta, hogy a törékeny külső, hihetetlen erőket rejt…

…

Másnap reggel várta már az órákat, ugyanis az első órájuk bájitaltan volt. Bár volt egy hatalmas hátránya is. Idén is a Griffendélesekkel kellett együtt lenniük, és bámulhatta Potter abnormális fejét, és hallgathatta Granger okoskodását… Reggeli közben látta az új lányt, és gondolta megkérdezi miért nézett rá úgy tegnap, de nem tette, mert azt a reményt táplálta magába, hogy a lányra csak a hirtelen környezetváltozás volt ilyen hatással…
Becsöngettek az első órára, és elindult a bájitaltan-terem felé. Önelégült tekintettel figyelte a Griffendéleseket. Meglátta Potter-t és a barátait. Hogy feljavítsa hangulatát, gondolta megint megalázza a kis csapatot. Látta, hogy Potter cinikusan szemléli őt, és az őt körül rajongó lányokat.
- Hé, Potter! Majd ha egyszer normálisan fogsz kinézni, már amennyiben ez veled megtörténhet, majd neked is lesz egy barátnőd, nem aggódj! Ha másért nem szánalomból találsz egyet. „Szegény kicsi Potti fiú, babusgassuk egy picit!”- gügyögte Draco, és kifejezetten jobb kedvre derítette, hogy Potter felkapta a vizet, és a körülötte lévő társai jót kacarásztak poénján. Ahogy körül nézett, hogy nyugtázhassa teljes sikerét, észre vette, hogy az új lány egy sötét sarokból figyeli a jelenetet, és ő is halkan kacag. De amint észre vette, hogy Draco figyeli egy köhintéssel elnyomta, és elfordult. Nem tudta mire vélni ezt Draco, de nem is tudott mélyebben belegondolni, mert ekkor megjelent Piton professzor. Abban a pillanatban csönd lett, és mindenki bement a terembe. Draco az második sorban foglalt helyet Crack mellett. A lány közvetlen előtte ült. Mellette senki… Draco sajnálta egy kicsit a lányt, de nem mutatta ki. Milyen lenne már, ha látnák rajta az érzelmeit?
- Üdvözlök mindenkit az idei év első bájitaltan óráján. Nyissák ki a köny… Ááh… Az új hölgy… Üdvözlöm.
- Professzor… -köszönt a lány. Draco csak most hallotta először beszélni az „új hölgyet”… hangján olyan tisztán érződött a fájdalom, hogy Draco bele remegett… szép csengésű hangját hallgatni is jó volt. Csodálattal nézte a lány haját, amely ezúttal ki volt engedve, és ha lehetett, még szebb látványt nyújtott, mint a tegnapi vacsora közben. Ahogy a bólintástól megrezdült… Szépen csillogott… csodás volt… Egészen hatalmába kerítette a gyönyörű hajzuhatag émelyítő illata. De ekkor olyan történt a mit a legkevésbé akart, hogy megtörténjen… Oldalra nézett, és észre vette, hogy Granger látja milyen kábulattal nézi a lány haját. Ijedt tekintettel nézett a lányra… El ne mondja, Potternek vagy a kis Weasley kölyöknek… Granger arcán először a bosszú édes vágya jelent meg, de ekkor érte a legnagyobb meglepetés Draco-t… a lány arcán gondolkodás látszott, majd hirtelen bíztatóan nézett a fiúra, mintha meggondolta volna, és nem akarna ártani neki… de miért teszi? A lány némán oda tátogta: „Ne aggódj… hallgatok!” Draco nem tudta mit tegyen… mondja azt, hogy nincs miről hallgatnia, és tagadja, vagy köszönje meg a lánynak együttérzését? De mivel érezne együtt? Nem érez semmit a lány iránt. Csak nézte a haját. Egyébként is a lány nem kedveli őt. Tényleg miért nem? Az évnyitó óta most jutott először eszébe ez a kérdés. Ekkor megtette azt, ami később megváltoztatta az egész jövőjét. Önkénytelenül biccentett egyet Granger felé, köszönet kép. Nem akarta, de megtette… Ezzel láthatatlan szerződés jött létre köztük… Mikor kicsöngettek, direkt bevárta az új lányt a terem kijáratánál. A két testőrét elküldte, mondván, hogy beszélnie kell Pitonnal. Mikor a lány megjelent az ajtóban, észrevehetetlenül mögé surrant, és hátulról vágott elé.
- Mi a neved? - kérdezte minden bevezetés nélkül.
- Miért érdekel? - kérdezte agresszívan a lány.
- Miért ne érdekelne? – értetlenkedett Draco
De a lány nem válaszolt, csak egy lesújtó pillantást vettet rá, majd kikerülve Draco-t tovább ment. Draco ezt nem hagyta ennyiben. Utána ment.
- Hé, most meg miért nem tudsz válaszolni?
- Szállj le rólam Malfoy…
Mondta, és sietős léptekkel távozott… Draco értetlenül nézett utána… Már megint úgy viselkedett vele a lány… De miért?? Nem tett ellene semmit!! De mit is foglalkoztatja őt pont ennek a lánynak a véleménye, mikor bármelyik lánnyal járhatna? Kiakadt saját ostobaságán… Miután egész szüneten keresztül ezen gondolkozott, úgy döntött, enged hiúságának, és elvegyül a Mardekáros lányok közt, hogy bebizonyíts magának elméletét.
Igaza is lett…
Később, már a klub helységben Draco a kandalló előtti fotelben terült el, és élvezte, hogy minden lány körülötte lebzsel, és hallgatja áradozását… aminek tárgy természetesen önmaga volt… Minden lány élvezettel hallgatta a beszámolót a legutóbbi kviddics meccsről, amit (természetesen) Draco nyert meg a csapatnak.
Ekkor belépett a terembe Ice is (Draco hívta így az új lányt, mert megállapítása szerint; hideg volt, mint a jég). Draco rögtön észre vette, de nem hagyta abba a kommentálást. Észre vette azt is, hogy a lány leül az egyik félre eső fotelhez, és előveszi a bájitaltan könyvét. Sértve érezte magát, amiért Ice nem csatlakozott a lányok köréhez, sőt mitöbb, még oda se nézett hozzájuk. Draco a történet végéhez ért. És valahogy nem dobta fel a sok lány, akik dicsérték, és kérlelték, hogy kezdje elölről. Neki annak az egy lánynak a figyelme kellett… De miért? Mire ezeket végig gondolta, azon vette észre magát, hogy felállt, és a sok lányt hátra hagyva Ice felé tart. A lány feltekintett, és értetlen arccal nézett rá.
- Hát te meg? Csak nem meguntad a kis „rajongóidat”?
- Öööh… Nem. Csak láttam, hogy nem érted a bájitaltant, gondoltam segítek, ne szerencsétlenkedj itt. – később megbánta, hogy az utolsó 3 szót is kimondta…
- Kösz, de boldogulok, és semmi kedvem a hencegésedet hallgatni, szóval örülnék, ha magamra hagynál.
- Miért vagy ilyen ellenséges velem? – fakadt ki belőle a kérdés, ami oly rég nyomasztotta.
- Hogy miért? Hosszú lenne felsorolni, és nincs kedvem rád fecsérelni az időmet.
- Mondjad csak.
- Oké, mert: öntelt vagy, azt hiszed mindent , megtehetsz, azt hiszed mindenki fölött állsz, aki nem hallgat rád, azt megvereted, vagy rettegésben tartod, egy tenyérbe mászó kis kretén vagy, és nem vagy annyira jóképű, mint azt gondolod… És most ha megbocsátasz…
Mondta, és azzal felállt, majd távozott a lányok hálótermei felé. Draco-t olyan hirtelen érte ez a kritika, hogy nem tudott felocsúdni a döbbenetből… Még hogy ő tenyérbe mászó? És öntelt? Ő csak az igazat mondja! De egy mondat még sokáig a fülében csengett: „És nem vagy annyira jóképű, mint azt gondolod…”. Vagyis egy kicsit jóképűnek tartja! Nem tudta miért dobta fel ennyire ez a tény, de aznap éjjel ez a mondat éltette…

…

Másnap reggel az első órájuk átváltoztatástan volt. McGalagony feleltetett…
- Crack, hogyan változtatna át egy békát, kancsóvá?
- Öööhh… Talán… Lumos?
- Crack fiam, jobb ha elkezd barátkozni a fiatalabbakkal, mert az biztos, hogy idén meg fog bukni…
Draco halkan felnevetett. Milyen ostoba…
- Rendben, egy másik kérdés: hogyan változna át egy állattá, teszem azt, egy macskává? … Gother kisasszony?
Draco értetlenül nézett. Gother? Nincs is ilyen nevű lány az osztályban Se a Mardekárban… Csak nem…? Sejtése bebizonyosodott. Egy hang hallatszott közvetlen előtte:
- Nem lehetséges, mert azt évekig kell tanulni, és utána be kell jelentkezni a Mágiaügyi Minisztériumba, mert a bejegyzetlen animásusokat büntetik, tanárnő.
Draco nem hitt a fülének. Ez a lány úgy hadarta a szabályt, mintha ő maga teremtette volna meg… és a neve… Gother… Ezt a nevet már hallotta… De hol?
- Helyes válasz. 10 pont a Mardekárnak.
Egész órán azon gondolkozott, hogy hol hallotta a nevet. De nem tudta. Óra végén ismét bevárta „Gother kisasszonyt”.
- Gother? Mit dolgozik az apád?
- Nem mindegy? Malfoy, szállj már le rólam!
Megint ott hagyta. De miért? Viszont az apja nevének említésére Draco látni vélte, mintha megrezzent volna a lány válla. Viszont az is feltűnt neki, hogy nem néz az óta a szemébe mióta felsorolta hibáit. De miért? Egyszerűen nem értette. De volt egy ötlete…
Tanítás után elment Piton professzorhoz, akármennyire is nem kedvelte kénytelen volt a segítségét kérni. (Apja sokszor említette, hogy Piton elárulta a Halálfalókat, és hogy a lehető leghamarabb bosszút fog állni rajta.)
Bekopogott az irodája ajtaján.
- Igen?
Hangzott a felelet. Draco benyitott.
- Tanár úr, elmondaná az új lány, Gother, keresztnevét?
- Hogyne Draco. Egy pillanat… Áh, meg is van.
Igen, most végre kiderül Ice valódi neve.
- Snaylin Gother. Apja Frederic Gother, a Mágiaügyi Minisztérium volt dolgozója, de két hónapja meghalt. Anyja és testvére szintén. Szegény kis lány… -mondta gúnyosan Piton.
- Köszönöm tanár úr! Elnézést, most mennem kell. Viszlát.
- Viszlát Draco, szólj, ha bármiben segíthetek.
Snaylin Gother…
Majd megkérdezi az apját, hogy ki az a Frederic Gother, hátha ismeri…
Amint visszaért a klubhelységbe, azonnal levelet írt apjának:

Apám!
Bocsáss meg, hogy munkád közben zavarlak, de szeretnék kérdezni valamit:
Nem ismersz véletlenül egy Frederic Gother nevü varázslót? Fontos lenne, kérlek amint tudsz, írj!
Üdvözöl: Fiad, Draco

Átolvasta a levelet, majd lezárta egy pecsét-bűbájjal, és rohant a bagolyházba, hogy feladja a levelet. Útközben végig azon gondolkozott, honnan ismerős neki ez a név? Gother…
A bagolyházban aztán rögtön a gyönyörű baglyához rohant, rákötötte a levelet, és már indult is volna vissza, de még mielőtt kért volna, szembe jött vele Granger. Nem tudta mit tegyen… Most beszéljen vele a múltkoriról? Vagy hagyja? A gondja magától megoldódott, mert Granger megszólította.
- Rendben Malfoy… Ööh… Figyelj, tudom, hogy nem kedveljük egymást, de ami a múltkor történt… elmondanád mi is volt az?
- Ah… azt hittem elkerülhetjük ezt… Szóval, az a helyzet, hogy nem tudom. – bár Granger-t utálta, de a szavak maguktól jöttek.
- Nem csak nem akarod nekem elmondani?
- Nem, most nem erről van szó… Nem tudom, mit gondoljak… - őszinteségén még maga is meglepődött.
- Szereted azt a lányt? – kérdezett rá nyíltan Hermione.
- Snaylint?  Hát, nem tudom. Nem hittem hogy pont veled fogok erről beszélni, dee…
- De? – Jajj, Malfoy maradj már! Most kinek beszélnél erről? Parkinsonnak? Ugyan már!
Igaza volt a lánynak. Draconak nem volt olyan barátja, akivel tudna erről beszélni. Egy fiúval ciki lenne, ehhez lány barát kell. De nincs olyan lány, aki barátkozni akarna vele. Pontosabban, olyan nincs, aki csak a barátja akar lenni… De miért pont Grangerrel kéne erről beszélni? Azzal a kis sárvérűvel? De senki sincs, akinek elmondaná, és ez se rajta múlt, hogy Granger megtudta… Most már nincs mit tenni. Beszélnie kell valakivel erről, és most Granger van itt.
- Rendben. Egyszerűen nem tudom, mit érzek. Meglátom, és mintha megszűnne körülöttem a világ, és csak ő van… na és persze én… Megfeledkezek mindenről, és csak rá tudok gondolni. Ilyet még soha nem éreztem…
- Draco… Te szerelmes vagy. – először hívta Granger Draconak Malfoy-t, és arcán egy lágy mosoly terült el.
- Dehogyis! Az nem lehet! Én… hát… lehet, hogy mégis…
Granger úgy nézett rá, mintha a saját fia vallaná be, hogy szerelmes valakibe.
- Most meg miért nézel így rám? - kérdezte Draco.
- Csak csodálkozom, hogy képes vagy emberi érzelmekre.
- Hahaha… nagyon vicces…
Draco először érezte úgy, hogy van egy igazi barátja. Aki nem a hírneve miatt barátkozik vele. Mert Granger emiatt barátkozna vele utoljára.
- És miért nem mondod el neki?
- Először is, mert eddig nem tudtam, mit érzek, másodszor: Mert ő gyűlöl engem.
- Mit mondtál neki? – kérdezte fáradtan Granger.
- Semmit! Épp ez az! – Draco beszámolt neki az évnyitón történtekről.
- … és amikor a klubhelységben akartam beszélni vele, sértéseket vágott a fejemhez, és ott hagyott…
- Fú… - csak ennyit tudott mondani Granger a hallottak után – Hát, ez… Érdekes. És azért jöttél most ide, hogy feladd azt a levelet apádnak?
- Igen.
- Figyelj… ha akarod, esetleg… beszélhetek vele.
- Tényleg megtennéd? – Draco elcsodálkozott az önzetlen segítőkészségen. Még soha, senki nem volt ilyen kedves hozzá.
- Persze.
- Ööh, hát, kösz. – nem tudta mit mondjon.
- Nincs mit. Nekem most mennem kell. Harry-nek csak azt mondtam, feljövök küldeni egy baglyot. Majd kitalálok valamit. Mondjuk hogy nem találtam vagy valami. Hát akkor, szia!
- Ööh... Figyelj, igazán örülök annak, hogy ilyen kedves vagy hozzám, de a többiek előtt…
- … minden ugyan úgy marad. – fejezte be a mondatot Granger Draco helyett.
- Kösz… - hihetetlen hálás volt Granger-nek ezért.
- De egy valamire megkérnélek: Ha csak ketten vagyunk, ne hívj kérlek Granger-nek…
- Azt hiszem ez menni fog- Hermione. – mosolygott a fiú a lányra.
Hermione visszamosolygott, majd hátat fordított Draco-nak, és eltávozott. Draco még sokáig ott maradt. Ennyi minden még nem történt vele egyszerre. Talált végre egy igazi barátot, aki még úgy is segít rajta, ha a fiú cserébe semmit se ad, sőt, a többiek előtt még mindig ellenségeknek tettetik magukat. És pont Hermione… Ezt soha se gondolta volna… És nem is olyan ostoba, mint ő azt gondolta… Sőt, kifejezetten kedves, és jó fej…
Negyed óra múlva boldogan ment le a bagolyházból. – Végre van egy igazi barátja…

…

- Draco, jössz velem vacsorázni? – kérdezte Pansy, a kandalló előtt ücsörgő Draco-t.
- Most? Hány óra van?
- 6 óra.- vacsoraidő. Draco mi van veled?
- Ja, semmi, csak máshol járt az agyam… Igen, persze menjünk.
Mikor felértek a Nagyterembe, Draco körülnézett a Mardekáros asztalnál. Ott ült. Direkt úgy ült le, hogy rá lásson. Oldalra pillantva észre vette Hermione-t is. Magában elmosolyodott. Vacsora után, miközben Draco ment kifelé, egy szőke lány rohant el mellette. Az arcát nem látta, de az illatát felismerte; Snaylin. Már rohant volna utána, de prefektusi kötelessége miatt nem szakadhatott el a csoporttól. De ekkor eszébe jutott valami…
- Pansy, láttam az új lányt kirohanni, utána megyek, ne higgye azt, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok.
- De Draco! Prefektus vagy, és kötelességed…
- … kötelességem utána menni, és nem hagyni, elkeveredni! – fejezte be Draco, majd válaszra se várva ott hagyta Pansy-t.
Miközben utat tört magának a tömegben, szem elől tévesztette a lányt. Pedig magas termetének köszönhetően, jól átlátott a tömegen. Ekkor meglátta Hermione-t az ajtóban. A lány szemmel láthatóan Draco tekintetét kereste, és amint találkozott vele alig észre vehetően a főkapu felé biccentett. A fiú egy intéssel megköszönte, majd rohant ki a kapun. Amint kiért, körülnézett az udvaron. Meg is látta a lányt. A tó partján ült, a fűzfa alatt, és a vizet bámulta. Draco halkan mögé ment, és lenézett rá.
- Mi a baj? – kérdezte együtt érzően.
A lány ijedten kapta fel a fejét.
- Hát te? Nem Parkinsonnal kéne lógnod? Vagy a háremed társaságában?
- Nem, miattad jöttem ide, és nem érdekel a „háremem” főleg, hogy nincs is…
- Miattam? Nahát, téged érdekel más is magadon kívül?
- Igen, képzeld, még én is képes vagyok emberi érzelmekre – ismételte Hermione szavait.
A lány erre halkan fel kuncogott.
- Nos, ha így van, akkor úgy látszik, ebben különbözöl apádtól… – mondta keserűen.
Draco-t lelombozta ez a mondat. Ha bárki más mondta volna már rég a gyengélkedőn, feküdne egy gyufás dobozban, de a lányra nem tudott haragudni, és végkép nem tudta volna bántani.
- Mi bajod apámmal?
- Csak annyi, mint még sok más embernek is… - mondta, és eltett egy fényképet a táskájába.
- Ők a családod? – kérdezte Draco, de azonnal meg bánta ostobaságát – mit kérdezel te idióta? Tudod jól, hogy a családja halott!!!
- Igen. – mondta a lány és a hangjában mély fájdalom hallatszott.
Draco leguggolt Snaylin mellé. A lány válla fölött nézte a képet. Egy vidám, bajuszos férfi, egy kontyos, kedves tekintetű nő, és egy másik fiatal, hosszú vörös hajú lány nézett vissza rá. A vörös hajú lány nagyon szép volt. Hasonlított a húgára. Draco elszomorodott… Neki soha nem volt ilyen boldog családja. Náluk nem szereteten alapszik a család, hanem tiszteleten… az apja iránt.
- Gyere, vissza kéne jönnöd a klubhelységbe, mindjárt besötétedik.
- Menj csak előre, mindjárt megyek én is.
- A kapuban megvárlak.
Draco még sokáig nézte a távolból a lányt. Ahogy a szőke haját meglobogtatta a szél, majd megcsillant a lemenő nap fényében, és a víz sima felületén tükröződött a lány képe… a fiú arra gondolt, nála szebbet még soha se látott… egyszer csak megtört a tó tükre. Draco először azt hitte a polip jön elő… de nem… a lány könnyei törték meg a tó nyugalmát… Látta, hogy a lány felkel, tehát gyorsan elfordította a fejét. Nem akarta zavarba hozni. Ahogy felnézett az Északi-toronyba, meglátta Hermione-t az ablakban. A lány intett neki, majd eltűnt a homályban. Draco-nak megint eszébe jutott a bagolyházi beszélgetésük. Ez megint boldogsággal töltötte el.
- Ő a barátnőd?
Snaylin állt mellette, a torony felé nézve. Draco észre vette, hogy gondolatai kiültek az arcára.
- Ki? Granger? Dehogy…
- Pedig szép. Na, nem jössz?
Mondta a lány, és elindult befelé. Draco elgondolkozott. Igen, tényleg szép…

…