Hírek : Cora ismét MINI-ben |
Cora ismét MINI-ben
Swan 2004.08.08. 16:32
Oschersleben-ben tér vissza a száguldó szőke szépség
Oschersleben-ben tér vissza a száguldó szőke szépség
A MINI Challenge sorozat következő állomásán ismét versenyoverállt ölt a Formula 1-es pilóta, Ralf Schumacher felesége.
„Ralf indianapolisi balesete után nem voltam olyan állapotban, hogy versenyezhessek, ezért néhány futamot le kellett mondanom”, mesélte visszatérését követően Cora Schumacher. „Abban az időben a szeretteim között akartam lenni. Mostanra viszont minden jobbra fordult, és azt mondtam magamnak: irány vissza versenyezni!”
Emellett a MINI Challenge kupa egy újabb névvel gazdagodott. Luc Alphand, mint vendégpilóta szerepel majd a sorozatban egy MINI volánja mögött.
„Ahogyan a sorozat nevében is szerepel, éppúgy számomra is kihívás ez a verseny (challenge=kihívás, párbaj), hiszen az autó, a pálya, és a csapat egyaránt újdonságot jelentenek nekem.”, mondta az egykori sí-lesikló és Párizs-Dakar Rallye résztvevő.
„Abban reménykedem, hogy lesznek az indulók között kevésbé gyors versenyzők, így talán esélyem lesz egy-két csatát vívom velük az aszfalton.”
Fotó: BMW Press
|