„Csak egy sárvérű…”
 
 

Draco a folyosón lépdelt. A kezében egy levelet tartott, amit nagy gonddal olvasott. Az édesanyjától jött, és a következő állt benne:

„Kedves Draco,

 Sajnálom, de a szünidőre se jöhetsz haza. Gondolom sejted az okát, és remélem azzal is tisztában vagy, hogy mekkora itthon a felfordulás.
Igen, tudok róla, hogy Keisha a Roxfortban tartózkodik. Agatha nemrég itt járt és elárulta, hogy egész évben ott is marad. Apropó Agatha! A karácsonyi szünetben valószínűleg meglátogat titeket. Előre mondom, hogy legyél vele kedves. Nem szeretném, ha megint olyan csúnyán beszélnél vele.
Apádról még mindig nincs hír…
Küldök pár új ruhát. Agathaval készíttettem, tehát, ha találkoztok, köszönd meg neki.
Ha történik valami, tájékoztatni foglak.
Légy jó!

Ölel, Anyád.”

Draco összegyűrte a levelet, a zsebébe dugta, majd elindult a könyvtár felé.
- Nem mehetek haza még szünetben sem. Nagyszerű. –gondolta magában, miközben elindult a lépcsőn felfelé. –És mi az, hogy Agatha idejön? Mintha az nem lenne elég, hogy apámról még mindig nincs hír…
- Héé, vigyázz szépfiú! –kiáltott fel Keisha, miután Draco figyelmetlenül nekiment.
- Te mindenhol ott vagy? –mordult fel a fiú.
- Nem, csak akkor, mikor szükség van rám. –vigyorgott a lány.
- De, ha jól tudom, nektek estrelláknak láthatatlannak kéne lennetek. –emlékeztette Draco a lányt.
- Az nem baj, ha te látsz. Egyébként is, ha jól tudom, kaptál egy levelet.
- Keisha! Az embernek már magánélete sem lehet?
- Milyen magánéletről beszélsz? Hermioneval már két hete nem beszéltél!
- Éééés? –kérdezte a fiú lassan, és halkan.
- Nem normális, hogy kerülöd, amióta az a Ginny Weasley rátok nyitott.
- Azt hitték, megtámadtam Grangert! –csattant fel Draco, majd szaporábban lépkedett előre.
- De Hermione megmondta, hogy ez nem igaz!  -Draco megállt és gúnyosan a lányra nézett.
- Oh, tényleg… ezt el is felejtettem. Végülis az már lényegtelen, hogy Potter és Weasley azóta állandóan engem figyelnek, és egy lány sem mer velem szóba állni.
- Eltúlzod a dolgot. –csóválta a fejét Keisha.
- Légy szíves legalább te ne idegesíts fel! Kösz…
- Narcissa írt? Na és mit?
- Nem tartozik rád. –mondta fagyosan a fiú, mire Keisha elhallgatott és pirulni kezdett.
- Most meg mi van? –kérdezte Draco, mikor a lányra nézett. –Ugye nem…
- Kíváncsi voltam! Bocs, de muszáj volt…
- Merlinre, ez nem lehet igaz! Mégis hogy jössz ahhoz, hogy… áh nem is tudom, miért idegesítem magam? Rosszabb vagy, mint az anyád!
- Ez most kegyetlen volt. –mondta a lány sértődötten, majd egy halk pukkanással eltűnt.
- És még te sértődsz meg? –kiabált bele a levegőbe Draco, majd sóhajtott egyet, de ekkor egy ismerős jelent meg a folyosón.
Hermione közeledett könyvekkel a kezében, és amikor észrevette a fiút, lelassított.
Azóta nem beszéltek, amióta Ginny bekopogott a WC fülkébe, és mivel nem szólt senki sem vissza, benyitott. Amikor meglátta Hermionet, akinek Draco befogta a száját, pálcát rántott és a fiúra szegezte. Hermione eléállt, de Ginny nem nyugodott meg, mert mindenkinek azt mondta, hogy Draco követte Hermionet, és megtámadta. Az ügyet ugyan sikerült elsimítani, de a diákok többsége szúrós tekintettel néz a mardekáros fiú felé.
Hermione most megpróbálta kikerülni, de Draco az útját állta.
- Elegem van belőled Granger! –sziszegte.
- Hagyj - békén! –mondta a lány ingerülten.
- Mindenki azt hiszi, hogy megrontottalak, amíg te boldogan éled a kis életed.
- Higgyenek, amit akarnak, ha ezt nézik ki belőled! Én megmondtam, hogy nem bántottál, de megérthetnéd végre, hogy elég furcsa volt, hogy a női WC-ben vagy. – Draco erre nem tudott mit mondani, hiszen ő is tisztában volt vele, hogy elég félreérthető volt a helyzet. –És most, ha nem haragszol… -azzal Hermione félrelökte a fiút és besietett a könyvtárba.
Draco megrázta a fejét. Mindig is utálta Hermionet, de most először valami más zavarta. Nem tudta mi, de nem tudott napirendre térni felette. Ha meglátta a lányt, hirtelen ideges lett.
- Egy mocskos sárvérű, nem több. –ismételte újra és újra ezt a mondatot már egy hete. Általában ez sikerrel járt, ilyenkor mindig észbekapott és nem gondolt többé a lány gyönyörű szemeire, csillogó fürtjeire, búgó hangjára, és formás alakjára.
Draco is be akart menni a könyvtárba, amikor hirtelen egy pergamenre lett figyelmes, ami a lába előtt hevert. Felvette, és megállapította, hogy egy levél. A címzett Hermione Granger volt. Az ő édesanyja is most írt neki. Draco elolvasta a levelet.

„Kedves, egyetlen Hermioném!

Mi is rengeteget gondolunk rád, és nagyon hiányzol. Az unokatestvéreid is csókoltatnak, állandóan a fülemet rágják, hogy adjam át. Édesapád épp túlórázik, ezért most magányosan ülök itthon a kedvenc fotelünkben.
Örülök, hogy jól megy a tanulás, de azért ne vidd túlzásba! Legyél sokat Ronnal, Harryvel, és Ginnyvel is.
Előfizettem neked egy magazinra. „Bűbájos Boszorkák” a címe. Tudom, hogy neked a „Reggeli Próféta” jár (egyébként mi is vesszük), de ez a magazin kifejezetten a te korosztályodnak szól.
Tudom, hogy nem szeretsz erről beszélni, de egy szem lányomként, muszáj válaszolnod. Tetszik neked Viktor?
Csak, mert mindig járnak köztetek a levelek, és nyáron is találkoztatok.  Megjegyzem nekem szimpatikus. És milyen illedelmes! Sportoló létére pedig nagyon szerény! Jól van, látlak, ahogy most bosszankodsz, hogy milyen kíváncsi anyukád van, de olyan jó lenne beszélgetni veled, mint anya a lányával.
Remélem nem haragszol a közvetlen levélért, de tényleg nagyon hiányzol, és azon aggódok, hogy semmi bajod ne essen.
Azt is megértem, hogy a szünidőt a Roxfortban akarod tölteni, bár szomorkodok is miatta. Mindenesetre küldeni fogok a kedvenc sütidből!
Légy jó, és vigyázz magadra!

Ui.:  Írj hamar!

1000X csókol,

A Te kíváncsi anyukád”
 

Draco elővette azt a levelet, amit az ő édesanyja írt és csalódottan hasonlította össze a kettőt. Hermione anyja kedves volt, közvetlen, és áradt belőle a szeretet. Dracoé meg… hideg, tárgyilagos és kedvesnek épp nem nevezhető.
Aztán eszébe jutott pár sor a Granger anyuka leveléből. „Tetszik neked Viktor? Csak, mert mindig járnak köztetek a levelek, és nyáron is találkoztatok…” Szóval Hermione még mindig tartja a kapcsolatot Krummal. Draco gyomra görcsbe rándult.
Végül a fiú dühösen ment be a könyvtárba, körbepillantott, majd mikor meglátta Hermionet, elindult felé.
A lány bele volt mélyedve a bűbájtan házijába, és ijedten ugrott egyet, mikor a fiú ledobta a levelet elé.
- Azt hiszem, ez a tiéd. –recsegte Draco, majd leült egy távolabbi asztalhoz.
- Kösz… -kiáltott utána a lány, de a fiú már nem hallotta.
- Draco, már mindenhol kerestelek! –Pansy robogott most be a terembe, mire mindenki lepisszegte.
- Hülyék… -morogta magában, majd suttogva szólt újra a fiúhoz. –Mit csinálsz?
- Nem látod? Olvasok. –válaszolt a fiú türelmetlenül.
- Meg sem kérdezed, mit akarok?
- Úgyis elmondod, nem?
- Nem itt kéne… -volt valami furcsa a lány tekintetében, ami felkeltette Draco érdeklődését.
- Nos? –kérdezte, miközben becsukta a könyvét. Pansy lehalkította a hangját, majd vigyorogva nézett a fiúra.
- Ma lesz fél éve… -mondta izgatottan, várva a fiú reakcióját.
- Öhm… minek? –kérdezte a fiú zavartan.
- Draco, ne csináld már! –kiáltott fel Pansy, ami újabb lepisszegéseket eredményezett. A lány ráfintorgott az egyik szomszédos asztalnál ülő fiúra, aztán Dracora nézett, aki viszont kezdte kínosan érezni magát.
- Bocs, de tényleg nem tudom, hogy mire kell emlékeznem. –mondta őszintén, mire Pansy elvigyorodott.
- Hát arra te buta, hogy fél éve történt meg majdnem köztünk a „dolog”.
- Mi? –csattant fel Draco, mire az egyik ötödikes lány odament hozzájuk.
- Ha csak nem valami halaszthatatlan mondandótok van egymásnak, akkor legyetek szívesek máshol megbeszélni, ugyanis van, aki tanulni szeretne. Köszi!
- Kopj le kiscsaj, ma van az évfordulónk! –mondta Pansy lenézően. Hermione meghallotta, miről beszélnek, és most fülelni kezdett.
- Áh az évfordulótok, hogy oda ne rohanjak! Akkor légyszi ezt máshol ünnepeljétek meg, mert ZAVARTOK! –fejezte be mondandóját a lány.
- Minket viszont te zavarsz! Na hord el a görbe orrodat, és hagyj minket békén. Cserébe megígérem, hogy engem sem fog zavarni, ha a pasiddal az első együttlétetek évfordulóját fogjátok ünnepelni.
Hermione majdnem leesett a székéről. Hirtelen szörnyen érezte magát, ki akart rohanni a teremből. Így is tett, felkapta a könyveit, az anyukája levelét, és idegesen kiviharzott.
Draco a tekintetével követte, és tudta, hogy a lány meghallotta, amit Pansy mondott. Utána akart futni, elmondani, hogy félreérti, és, hogy semmi sem történt közte és a lány között.
Aztán megint beugrott neki a mondat. „Csak egy mocskos sárvérű.” Idegesen mondogatta magának. „Csak egy sárvérű, Potter barátnője, csak egy…”
- Draco, jól vagy? –Pansy aggódva figyelte a fiút, aki a szokásosabbnál is sápadtabb volt.
- Persze, jól… -motyogta, majd mélyen a lány szemébe nézett. –Menjünk innen… Veled akarok lenni.
- Biztos vagy benne, hogy…
- Kérlek… menjünk. –mondta, azzal felálltak az asztaltól, és mindenki nagy örömére távoztak a könyvtárból. Draco úgy érezte, mindjárt megfullad. Levegőre volt szüksége, így megragadta Pansy karját és az udvarra vezette.

***
 

- Mit csinálunk itt? –kérdésére hamar választ kapott, ugyanis a fiú magához húzta és vadul megcsókolta.
- Ez tetszik. –mosolygott kajánul a lány, azzal visszacsókolt.
Draco nem érzett semmit Pansy iránt. Fél éve egy jól sikerült nap után egymásnak estek, de akkor rájuk nyitott Monstro, így annyiban maradtak. Nem beszéltek a dologról, tudták, hogy nincs miért, hiszen csak a testi vágy vezényelte őket. Ahogy most is, legalább is Draco részéről. Gépiesen ölelte át a lányt és érzelmek nélkül csókolta. Érezte, ahogy a teste beindul, de a fejében csak egy mondat zakatolt. „Csak egy sárvérű.”
Nem is emlékezett rá, hogy hogy kerültek be az egyik üres terembe. Csak akkor tűnt fel neki, mikor a lány rideg keze, Draco meztelen felsőtestéhez ért.
„Most meg fog történni.” -gondolta, de ekkor egy kép villant az agyába. Egy kép, egy gyönyörű barna hajú boszorkányról, akit mostanában nem tudott kiverni a fejéből.
- Valami baj van? –hallotta Pansy távolnak tűnő hangját.
- Egy kicsit rosszul vagyok… -nyögte a fiú.
- Majd én segítek. –suttogta, azzal átkarolta Dracot, és gyengéden végigpuszilgatta a testét. A fiú teste egyre jobban reagált az érintésekre és csókokra, de egyszerűen nem tudott koncentrálni.
- Lazíts drágám. Most senki sem tud ránk nyitni… az ajtót megbűvöltem.
„Oh, ha tudná…” –gondolta Draco, de már semmi sem érdekelte. El akarta felejteni minden baját, ki akarta törölni a fejéből Hermionet. Végül átadta magát a vágynak, és most már ő irányított. Gyengéden lefektette Pansyt az egyik padra, és elkezdte kigombolni a felsőjét. Közben többször megcsókolta, bár ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget.
Pansy aprókat nyögött, ami viszont kifejezetten idegesítette, de nem foglalkozott inkább vele.
A testük összeért, de a várt melegség helyett, csak ridegséget érzett. Draco sosem gondolta még magáról, hogy ennyire vágyik a szeretetre, az ölelésre, a kedves szavakra. Hirtelen anyja levele jutott eszébe, és az, hogy soha sem vágyott igazán másra, csak arra, hogy valakire számíthasson, hogy valaki meghallgassa.
„Nekem most nem ezen kellene gondolkoznom.” -járt a fejében.
- Pansy ez így nem működik. –mondta, miközben felült.
- Már megint mi van? –nyafogott a lány.
- Nem tudok kikapcsolni… hagyjuk most ezt az egészet, jó? –azzal kapkodva felkapta magára a ruháit.
- Velem van a baj? –kérdezte a lány szomorúan. –Nem tetszek, igaz? Vagy, ha valamit rosszul csinálok, akkor szólj!
- Pansy… nem, nem te vagy az oka. Sok gondom van, kavarognak a fejemben a gondolatok, sajnálom.
- Értem… -mondta a lány csüggedten, majd felkapta a blúzát. –Ennyit az évfordulóról.
Draco óvatosan kinézet az ajtón, és miután senki sem járt arra, intett Pansynak, és gyorsan kisiettek a teremből.
A lánynak csapzott volt a haja, és a talárja is össze - visszaállt.
Kuncogva megállította Dracot és visszahúzta magához.
- Egy „búcsúcsók”? –kérdezte vigyorogva.
- Itt? –kérdezte Draco, de addigra már ajkaik összeértek.
Azt viszont már nem vették észre, hogy a folyosó fordulójánál egy vörös hajú fiú figyelte őket .