Beteljesült álom

Egy újabb álmatlan éjszaka. Nem az első, és tudom, hogy nem is az utolsó. Mióta visszaköltöztünk a Roxfortba, nincs egyetlen nyugodt éjjelem sem. Nem tagadom, félek. Nagyon félek. Féltem a feleségem, a barátaimat. Ha bármi bajuk esne, az csakis az én hibám volna. Voldemort rám vadászik, egyedül rám. Ezzel Ginny, Hermione és Ron is tisztában van, mégse hagynak magamra. Szeretem őket. Ginny két éve a feleségem, tavaly pedig egy kislányunk is született, Lara. Talán őt féltem a legjobban. Még csak 9 hónapos, olyan kis törékeny… Ginnyt nem tudtam lebeszélni az aurori pályáról, ugyanúgy, mint Ront és Hermione-t sem. Mindhárman harcolni akarnak Voldemort ellen, és mellettem. Kötelességemnek érzem, hogy vigyázzak rájuk, és az egész iskolára.

Még mindig tisztán látom magam előtt, mikor Dumbledore megkért minket, hogy költözzünk ide:

-         Már gyengének érzem magam… Ti még fiatalok vagytok, vigyázzatok a diákokra. Szükségük van rátok…

Két hétre rá meghalt. Voldemort ölte meg. Az egész Roxfort gyászolta. Azóta biztos vagyok benne, hogy itt kell maradnom… vigyáznom kell a fehérmágusokra. Dumbledore azt mondta, a szüleim is ezt akarnák, és most büszkék lennének. Azóta sokat gondolok rájuk. Annyi kérdés merült fel bennem. Nagyon féltettek volna, mikor annyi kalandon mentem keresztül. Egyáltalán lettek-e volna ezek a kalandok, ha a szüleim nem halnak meg? Szerették volna Ginnyt? Hát persze! Ginnyben nincs semmi, amit nem lehetne szeretni… De hát nem is ismertem őket? Ők gazdagok voltak, Weasley-ék viszont szegények… NEM, NEM és NEM! Ők nem voltak olyanok, mint a Malfoy család. Nem, ez nem is jó hasonlat. Draco is a Malfoy családba tartozik, mégsem olyan, mint a szülei. Átvette Piton szerepét, a fehérmágusok kéme lett. Piton is meghalt.

Már hajnalodik, Ginny nyugtalanul fordul egyet mellettem. Mostanában ő is egyre rosszabbul alszik. „Lara” suttogja álmában… Mintha csak megérezte volna… A következő pillanatban meghallom a kislányom keserves sírását. Gyorsan kimászok az ágyból, és Lara bölcsőjéhez szaladok. Amint kiveszem a kiságyból, mintha már nem is zokogna annyira kétségbeesetten… Ki kell cserélnem a pelenkáját. Eleinte még sok gondot okozott ez a művelet, de mára már belejöttem. Megpróbálok minél többet segíteni Ginnynek.

-         Milyen ügyes vagy!- hallom a feleségem hangját a hátam mögül.

-         Csak nem a sírásra ébredtél?

-         Igazság szerint nem. Régóta csak félálomban fekszem- Ginny barátságosan mosolyog.

Imádom a mosolyát, annyira megnyugtató… Ahányszor meglátom, melegség tölti el a szívemet.

-         Megint nem tudtál aludni?- kérdezi nyugtalanul.

-         Nem… Sokat gondolkoztam… Nem akarom, hogy holnap részt vegyetek a csatában. Túl veszélyes…

-         Harry! Ezt már megbeszéltük! Nem fogunk magadra hagyni!

-         De hát mi lesz Larával? Szüksége van az anyjára…

-         Csak annyira, mint az apjára. Hermione már megmondta, vagy mindannyian megyünk, vagy egyikünk sem.

-         Lehet veletek vitatkozni?

-         Nem! Gyere le, készítek valami reggelit.

Nem tudom, mi lenne velem nélkülük. Egy hónap múlva lesz Hermione és Ron esküvője. Nem élném túl, ha valamelyikük meghalna… De NEM! Erre még csak gondolnom sem szabad. Mindannyian épségben hazatérünk. Véglegesen legyőzzük a halálfalókat. Hála Draconak, minden titkukat ismerjük, semmi esélyük. Igen, ez már jobb felfogás, bíznom kell az erőnkben.

-         Jó étvágyat!- Ginny egy tál pirítóst rak elém.

Roxfort egyetlen szárnya sem annyira otthonos, mint ez. Egy kis lakás, konyhával, két szobával, nappalival. Ginny leül mellém, és csak néz. Nem tudok enni, egyre nézem és nézem a tányért.

-         Ne emészd magad, minden rendben…

-         Jó reggelt!- Hermione és Ron kéz a kézben lépett a konyhába.

-         Jó reggelt!- Ginny ha lehet, most még boldogabban mosolyog.- Kértek ti is reggelit?

-         Nem!- feleli Ron.

Nem kér reggelit? Mi lehet vele? Kérdőn nézek Ronra, majd folytatja:

-         Harry úgysem eszik egy falatot sem, majd az ő pirítósából eszünk.

-         De Ron…-kezdi Hermione és Ginny egyszerre.

-         Nem, hagyjátok csak! Tényleg nem fogom mind megenni…

Ron már nyúl is a tányérom felé. Hermione csak mosolyog vőlegényére, már régen megszokta Ron falánkságát.

-         Hermione, te nem eszel semmit?- kérdi Ginny.

-         Nem, köszönöm. Majd az Abszol úton eszem valamit.

-         Nem is emlékszem, hogy mondtad, hogy elmész az Abszol útra!- mondja Ron.

-         Pedig mondtam, tegnap vacsoránál.

-         Ne húzd fel magad Hermione! Tudod, hogy mennyire lyukas a bátyám agya.

Ginnyből és Hermione-ból kitört a nevetés.

-         Ha-ha-ha- mondja gúnyosan Ron.- Egyedül mész?

-         Nem, Ginny is velem jön.

-         Ígérjétek meg, hogy nagyon vigyáztok magatokra!

-         Harry, már nem egyszer kértelek, hogy ne aggódj, miattunk. Nagylányok vagyunk már.

-         Hermione-nak igaza van! Vigyázunk magunkra, de csak akkor, ha ti is vigyáztok Larára…

-         Lehet erre nemet mondani?

Ginny és Hermione csak mosolyognak.

Reggeli után a lányok átöltöztek, és már indultak is kiigazíttatni Hermione esküvői ruháját.

-         Harry?- fordul hozzám Ron.- Szeretném, ha véleményt mondanál valamiről…

-         Miről?

-         Vettem Hermione-nak egy kis ajándékot… és hát… szerinted…

-         Mit szólna hozzá Hermione?

-         Igen.

-         Mutasd!

Tényleg érdekel, mit vehetett neki? Soha nem ajándékozott Hermione-nak nagy dolgokat, de most érzem, hogy ez nagyon más, mint a többi ajándék.

-         Ez lenne az- mondja Ron, és egy díszes dobozból egy medált vesz elő. Teljesen elakad a szavam. Nem a medál értékétől, hanem a jelentésétől. Egy aranyból kirakott „H” betűbe „karoló”, fehérarany „R” betűt ábrázol.

-         H, mint Hermione és R, mint Ron.

-         Tudom… Ron, ha ez nem tetszik Hermione-nak, Voldemort elé dobom Larát!

-         Ilyet azért ne mondj!

-         Tudod, hogy nem gondoltam komolyan.

Hosszú perceken át megbabonázva nézzük a medált. Gyönyörű,  azt a szoros összetartást jelképezi, ami Hermione-t és Ront összeköti. Soha nem gondoltam volna, hogy ez az összetartás ilyen erős. Gondolataimból Lara sírása zökkent ki. Mindketten a kicsi ágyához szaladtunk. Nem kell pelenkát cserélni, és a tejét sem kéri. Amint belépünk a szobába, már alig sír…

-         Magányos voltál, aranyom? Már itt vagyunk.– Lara ezen már nevet- Ron, maradj itt vele, idehozom a kisjátékát. Ha jól emlékszem, tegnap a nappaliban maradt.

-         Ok. A kis Larának nem is fogsz hiányozni, ellesz a nagybátyjával. Igaz Lara?

Boldog vagyok. Itt mindenki szereti a lányomat, a Roxfortban nem kell féltenem. Itt biztonságban van.

 Mire visszaérek, Ron az ágy mellett ül, és a kislányommal játszik. Örülök, hogy ilyen nagybátyja van. Délre megérkezik Ginny és Hermione is.

-         Harry, el sem tudod képzelni, milyen gyönyörű az a ruha…- Hermione egész ebéd alatt erről áradozik.

-         Most már komolyan kíváncsi vagyok!- mondja Ron.

-         Na-na! Az esküvőig nem láthatod!- kuncogja Ginny.

Sóhajtok. Újra eszembe jut a holnapi csata.

-         Harry, ne kezd előröl!- figyelmeztet, immár sokkal keményebb hangon.

-         Igaza van a feleségednek, Harry.

-         Szervusz Draco!- köszönök régi ellenségemnek.

-         Nem veszélyes, csak így idejönnöd?

-         Nem, Hermione! Azt hittem, elsőre is megértettétek…- Draco odalép a fotelhez, amiben Lara üldögél- Szia kis barátnőm, hogy vagy?

-         Én attól még félek!- aggodalmaskodik Hermione.

-         Mondtam már, hogy Voldemort azt hiszi, az ő oldalukon állok, és nekik kémkedek. Direkt tetszett neki, hogy a közeletekbe férkőztem!

-         Ugye tudod, hogy ezzel nem nyugtattál meg.

Draco látszólag meg sem hallotta Hermione szavait.

-         Azért jöttem, hogy átadjam McGalagony üzenetét. Legyetek holnap hatkor, az irodájában. Ott még egyszer egyeztetjük a haditervet.

-         Olyan korán? Mi lesz Larával?

-         Semmi gond Ginny, mire leértek, már ott lesz az édesanyád.

Ginny megkönnyebbülten sóhajt. Ron gyorsan más vizekre tereli a szót, én még se figyelek rá, csak fél füllel. Az esküvői zenekarról beszélnek, még mindig nem tudják, kiket hívjanak meg. Egyre kevesebbet fogok fel barátaim beszédéből, csakis Larára figyelek. Lehet, hogy többet nem láthatom, ki kell használnom minden percet. „Állj! Elég legyen ebből!”, mondom magamnak. Megpróbálok többet nem gondolni a holnapi napra, nem túl nagy sikerrel. Órákkal később, Draco indulni készül.

-         Áh Harry! Majd’ elfelejtettem…- Draco egy piros folyadékkal teli üvegcsét húz elő- Ezt Madame Pomfrey küldi. Azt mondta, tudod mire való.

-         Hát persze, hogy tudom- jól ismerem már ezt az álomitalt. Madame Pomfrey biztosan tudja, hogy nem tudok aludni.

Nem sokkal később, Ginny lefekteti Larát, és ő is elalszik. Beveszem az ital, és elsötétül előttem a világ…

Másnap, hónapok óta először, kipihenten ébredek. Jól érzem magam. Körülnézek, feleségen Lara bölcsőjénél áll. Összeszorul a gyomrom, rájövök hol vagyok és, hogy mi vár ma rám. Ginny ugyan észreveszi, hogy felkeltem, de nem köszön, csak erőltetetten mosolyog. Nem szól egy szót sem, de látom rajta, hogy ő is nagyon izgul. Negyed óra múlva, mind a négyen a konyhában ülünk. Ginny karjába veszi kislányunkat, és már indulunk is McGalagony irodája felé.

-         Jó reggelt!- köszönünk.

-         Jó reggelt!- köszön a professzorasszony és Molly.

-         Pár perc, és Mr. Malfoy is itt lesz!- McGalagony még ki se mondta, Draco már kopogott is az ajtón, és belépett az irodába.

-         Mint már tudják, a haditervről szeretnék önökkel beszélni. Gondolom, már tisztában vannak vele, de nem árthat még egyszer átismételni.

Bólintunk.

-         Potter, magát körben védi Miss. Granger, Mr. Weasley és Miss. Weasley.

-         Ühm…- köhintek.

-         Akarom mondani… Mrs. Potter. Magukat körbeveszik az idősebb aurorok. Mr. Malfoy, maga a halálfalók oldalán harcol, de nagyon vigyázzon! Mindent értenek?

-         Igen.- válaszolom ötünk helyett- Indulunk is?

-         Nem. Még lenne egy kérdésem. Mindannyian vállalják, hogy… mivel még csak 24 évesek, és alig járták ki az auror képzőt… nos nem biztos, hogy visszatérnek a csatából.

Válaszunk egyöntetű igen. Ginny Molly karjába adja kislányunkat. Lélekben már elbúcsúztam tőle, de nagyon remélem, hogy még viszontlátom.

Indulunk. Egy órányi út után megérkezünk a csatatér közelébe. Egyszerűbb lett volna hoppanálni, de azt Voldemort azonnal észrevette volna. Dracotól tudjuk, hogy a halálfalók ezen a mezőn vágnának át, mielőtt megtámadnák a Roxfortot. Ez az utolsó hely, ahol még útjukat állhatjuk. És valóban. Már látom is őket. Valószínűleg thesztrálok hátán utaznak, láthatatlanul. Mi mégis látjuk őket, hiszen egy apró átok van az egész réten, így a láthatatlan emberek, és most a thesztrálok is láthatóvá válnak.

Készüljetek!- mondja a vezetőnk. A halálfalók szerencsére nem láthatnak minket, mert ránk nem hat a leendő csatatér varázsa. Felvesszük a harci pozíciót, és megrohamozzuk a készületlen halálfalókat. Tényleg nem számítottak a támadásra, mégis hamar felveszik a harc ütemét. Egyelőre semmi feladatom sincs, csak védeni társaimat. Alig egy órával később, már csak az erősebb aurorok és halálfalók vannak életben. Mindenütt véres tetemek hevernek. Több halott halálfalót látok, és csak remélni tudom, hogy Draco nincs közöttük. Ideje kitörnünk védelmezőink gyűrűjéből. Mielőtt megadnám a jelet sóhajtok. „Most vagy soha?” Többé nem lesz esélyünk legyőzni Voldemortot. „Most”. Alig látható, fehér ködöt engedek ki pálcámból. A ködfelhő egy pillanatra nem látni, majd még egyre, a harmadikra teljesen eltűnik. Barátaim bólintanak, az „élő védőfal” pedig elvegyül, a még harcoló mágusok között. Célirányosa indulunk Voldemort felé. Hiába visel minden sötétmágus fekete csuklyát, biztosan tudjuk, melyikük a Sötét Nagyúr. Körülbelül tíz, nagytermetű halálfaló áttörhetetlen sorfalként védelmezi Voldemortot. Az aurorok többsége ezt a falat próbálja megtörni. Mikor észreveszik, hogy közeledünk, velünk együtt kiáltják:

-         ADAVA KEDAVRA!!!

A védőfal megtör, az aurorok egyre távolodnak, köztük látom Dracot is. Ő az egyetlen halálfaló, aki nem menekült el vagy hallt meg. Már csak öten állunk egymással szemben. Hermione, Ginny, Ron, Voldemort és én. Voldemort sátáni kacajt hallat.

-         Itt a kis csapat… Csak nem hiszitek, hogy le tudtok győzni?

Nem válaszolunk, pislogás nélkül nézünk a szemébe.

-         Idáig se jutottatok volna el, ha nincs egy áruló a csapatomban…

Látom rajta, hogy egyre idegesebb, de továbbra sem szólunk. Elege tett, suhint pálcájával Ginny és Hermione felé, mire a feleségem térdre esik a fájdalomtól. Hermione még talpon van, de látszik rajta, már nem bírja sokáig. Ránézek Ronra. Szemében izzik a gyűlölet. Mindjárt felrobbanok. Egy újabb sátáni kacaj… Két dolog jár a fejemben. „Nem bánthatja a szeretteimet!” „Most nem figyel… Most kell támadnunk…” Valószínűleg Ron is erre gondol, mert egyszerre emeljük fel varázspálcáinkat, és kiálltjuk: ADAVA KEDAVRA!!! Voldemort holtan esik össze. A közelben álló aurorok mind körénk gyűlnek, és újabb átkokat szórnak a halott mágusra. Még ők sem teljesen biztosak benne, hogy halott. Elvégeznek néhány vizsgálatot. Megnyugodtam, egy rémálom ért ma véget. Ginny és Hermione is a földön térdelnek, de mosolyognak. Ronnal felsegítjük őket és haza hoppanálunk.

            Gyorsabban telt el ez a hónap, mint valaha gondoltam volna. Ma van Hermione és Ron esküvője. Szerencsére Hermione is felépült már. Ginnyt nem érte olyan erősen Voldemort átka, ő már másnap teljesen egészséges volt. Azóta nyugodtan alszom, és boldog vagyok.

-         Hahó, Harry! Figyelsz te rám egyáltalán?- kérdezi Ron. Másfél óra múlva kezdődik az esküvő.

-         Nem, elkalandoztam egy kicsit. Mit is mondtál?

-         Csak annyit, hogy kérlek segíts megkötni a nyakkendőmet!

Segítek neki.

-         Mikor adod oda Hermione-nak a medált?- érdeklődöm.

-         Majd este.

Próbálok figyelni, de gondolataim folyamatosan máshol járnak. Már nem rossz dolgokon, csak az elmúlt hónapon. Csupa szép emlékek… Nem tudom, hogy kerültem ide, de már a templomban állok, a szertartás már javában tart, már mindjárt vége.

-         Megcsókolhatod a menyasszonyt!- mondja a pap.

Tudom, hogy ez a mondat nem nekem szól, mégis megcsókolom Ginnyt. Lara a karomban nevet. Nem látom, de biztosan tudom, hogy Draco mellettünk vigyorog. Csak szemem sarkából látom, hogy Ron is megcsókolja Hermione-t. Nem érdekel, senki a környezetemben. Csak Ginnyt és Larát látom. Nem akarom őket elengedni soha. SOHA!

VÉGE

by Me