2. fejezet
Snaylin 2004.07.24. 10:48
Lehuppantam az egyik puha fotelbe, és mielőtt bárki megkérdezhette volna, mi tartott eddig, elővettem a könyveimet, és szorgalmasan elkezdtem olvasni. Csak Harry volt ott rajtam kívül...
Egy fájó szó
Lehuppantam az egyik puha fotelbe, és mielőtt bárki megkérdezhette volna, mi tartott eddig, elővettem a könyveimet, és szorgalmasan elkezdtem olvasni. Csak Harry volt ott rajtam kívül. - Hermione… Baj van? – kérdezte óvatosan Harry Rá se néztem, csak a könyvembe bámulva válaszoltam neki. - Ugyan mi lenne? - Hát nem tudom, de az biztos, hogy nem a másodikos átváltoztatás tan könyvet szeretted volna olvasni… ráadásul fejjel lefelé… Hirtelen felkaptam fejem. A mellettem ülő másodikos cuccait vettem el, a sajátjaim helyett. A mellettem ülő kislány megszeppenve nézett rám. - Jajj, ne haragudj… - mondtam zavartan, és visszaadtam neki. - Tehát? – nézett rám kérdőn Harry. - Oh, semmi gond, csak fáradt vagyok. És kaptam valami gyógyszert is, amitől most teljesen kába vagyok. Alig találtam vissza is… Amellett, hogy jól tanultam, improvizálni is jól tudtam. Harry olyan volt nekem, mintha a bátyám lenne, és szerintem ő ismert mindenki közül a legjobban, de ilyenkor még őt is át tudtam ejteni. Ezért lelkiismeret furdalásom volt, de inkább higgye ezt, mint az igazságot! - Már azt hittem valami gondod van. Szerintem feküdj le! - Igazad van… Jót fog tenni egy kis alvás… Jó éjt. Elköszöntem tőle, majd felmentem a háló termünkbe. Bevetettem magam az ágyba, és gondolataimba mélyedtem. „Biztos hogy csak át akar verni… ez csak egy aljas kis tréfa, amit a barátaival eszelt ki… soha többé nem dőlök be neki… Semmi se fog változni…” Döntésre jutottam, majd a szent elhatározással, miszerint nem is törődök vele, elaludtam. Másnap reggeli közben számmisztikára tanultam, mert nem voltam benne biztos, hogy jól emlékszem az ötvenedik oldalon lévő leckére. Ron mellettem a legújabb kviddics meccsről beszélt. - Tehát holnap lesz az első meccsünk, ami nagyon jó, mert eddig csak egy edzésünk volt… A Hollóhát ellen lesz. Nincs időnk gyakorolni… Bár a Mardekár elleni meccsre kéne nagyon felkészülni… Nem is figyeltem oda, csak fél füllel hallottam mindezt. Mikor megszólaltak az első óra kezdetét jelző harangok, felpattantunk az asztaltól, és elindultunk az átváltoztatás tanterem felé. Még nem értem az oldal végére, ezért menet közben is olvastam, amikor bele mentem valakibe. - Jajj, ne haragudj… - igyekeztem bocsánatot kérni, de hirtelen elhallgattam, amikor felnéztem, és megláttam a szőke tincseket. - Gratulálok, most elrontottam a házimat… Miért nem tudsz előre nézni?! – káromkodva hátra fordult, és amikor rám nézett, ő is elhallgatott, és csak egy pillanatra tűnt el az öntelt arckifejezése, de aztán ismét felöltötte kemény álarcát. – Legközelebb figyelj… - fejezte be csöndesen, és ismét elindult. Az órámra pillantva, észre vettem, hogy már csak két percem maradt arra, hogy elérjem az emeleten lévő tantermet. Ezért előre furakodva elsiettem Malfoy mellett. De nem tudtam elérni a lépcsőt, mert egy kéz karon ragadott, és berántott a lépcső melletti oszlop mögé. - Mi a f… Engedj már el, sietnem kell! – nem láttam az arcát, csak igyekeztem kiszabadítani karomat a fogásából. - Kérlek, csak egy percre! – mondta halkan. - Tessék, mondjad! – tudtam, hogyha hagyom magam sokkal hamarabb sikerül szabadulnom… de mikor megláttam az arcot, egyből megbántam ezt a döntésem. Ki más is lehetett volna, mint… - Malfoy! Mi a csudát művelsz? – kérdeztem megrökönyödve. - Én… nem tudom… - mondta zavarodottan, és elengedte a karomat. - Draco, jól vagy? – kérdeztem tőle a szokottnál is sápadtabb arcát látva. - Hogy? Ja… Nem tudom… De igen jól vagyok csak… Ó, Granger, hagyjál már! – mondta végül, és elviharzott a pince felé. Még hogy én hagyjam? De hisz ő volt az, aki berántott az oszlop mögé! Ő „támadott le” a gyengélkedőben is! Mi ütött ebbe a fiúba? Nem törtem rajta sokáig a fejem, mert már jócskán késébe voltam. Ahogy beestem a tanterembe, minden szem rám szegeződött. - Elnézést McGalagony professzor! Megint görcs állt a hátamba… - hazudtam. - Ez esetben el van nézve Miss. Granger. De most üljön le, és figyeljen! Gyorsan lepakoltam Harry mellé, és elkezdtem körmölni. - Minden rendben? – nézett rám furcsállóan. - Persze, miért ne lenne? – kérdeztem értetlenkedve. - Hát… Eléggé zilált a hajad… - Csak nem volt időm rendesen összefogni… - magyaráztam gyorsan, de tudtam jól, hogy valójában a Malfoy ellen fojtatott harcom eredménye. Az óra hátralévő részében nem beszéltünk, mert azzal, hogy megemlítettem az év végi RBF-eket, valamint a rám váró RAVASZ-t, Harry is jobbnak látta oda figyelni. Ebéd közben igyekeztem nem a szomszéd asztal felé figyelni, de a sors mindig kegyetlen. Akárhogy forogtam, a könyveimből feltekintve mindig a hideg szempárral találkoztam. Csak lopva nézett ő is felém, és látszott rajta, hogy ugyan olyan zavarodott, mint én. Ebéd után rettegve, remegő gyomorral indultam el a dupla bájitaltanra. Nem tudtam, mit fogok tenni, és az ő reakcióját se sejtettem. De ekkor eszembe jutott valami, ami hirtelen elhessegetett mindent Draco-val kapcsolatosan… - Oh, te jó ég! A házim! Elfelejtettem! - Nyugodj meg ’Mione! Találunk valami megoldást! – nyugtatott Harry. De én tudtam, hogy ezt nem lehet egy-két kedves szóval pótolni… Piton nyilvánosan fog megalázni a legközelebbi bukásomnál… ebben biztos voltam… Idegesen ültem le a lépcsőre, és elkezdtem amilyen gyorsan, csak tudtam, körmölni a képletet. Még épp hogy csak elkezdtem, de Piton már meg is érkezett. Szerencsére a tömeg takarásában voltam, tehát nem vett észre. De amikor mindenki kezdett befelé szállingózni, kezdtem egyre idegesebb lenni. A gyomromban mintha egy zsáknyi macska rohangált volna… Végül, muszáj volt bemennem, a legrosszabbtól tartva… Leültem szokásos helyemre, és vártam a végzetem… Piton tekintete egyből rám esett és kiült a szadista vigyor a fejére. Ilyenkor gyűlölni tudtam… még jobban, mint rendesen. - Áh, Granger! Nos, láthatnám a jegyzeteit? - Professzor úr… Én… Szóval a jegyzeteim… - kezdtem dadogva - Nálam vannak – szólalt meg hirtelen valaki mögülem. Rá néztem Harry-re, aki valahova a mögöttem lévő padsorba bámult olyan fejjel, mint aki nem hisz a szemének. Hátra fordultam, hogy lássam ki szólalt fel. És leesett az állam… - Malfoy? – kérdezte nem kevésbé meglepetten Piton. Mindenki a szőke fiút bámulta, de látszólag ő cseppet se zavartatta magát. - Itt vannak nálam professzor. – mondta úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolgát mondta volna. - Ehem… Láthatnám őket? – kérdezte még mindig sokkos állapotban Piton. - Persze. – felelte Malfoy és előre vitte a lapokat. Piton egy ideig szemlélte, majd rám nézett, és Draco-ra. - És megtudhatnám, hogy került hozzád, Malfoy? - A folyosón belém jött Granger, és a lapjaink összekeveredtek. Este vettem észre a cserét, tehát nem tudtam előbb visszaadni neki. – fejezte be tárgyilagosan. - Értem… nos… Akkor üljön le, és kezdjük az órát! Az óra hátra lévő része nyugodtan telt. Bár még mindig nem értettem mindent… Az rendben, hogy hogy került hozzá a papír, de hogyan került rá a jegyzetem? A délután gyorsan telt, majd vacsora után elindultam a könyvtárba, hogy felkészüljek a másnapi óráimra. (A Griffendél toronyban egyenesen lehetetlen volt tanulni, mert mindenki a szintén másnapi Griffendél kontra Hollóhát meccsel volt elfoglalva.) Leültem szokásos eldugott kis sarkamba, és elővettem könyveimet. Átváltoztatás tannal kezdtem… volna, ha nem zavar meg valaki, akivel régebben egész más okok miatt nem akartam össze futni mint most… - Oh… Nem akarok zavarni… - Malfoy várj! – pattantam fel. Egy szó nélkül megállt, és várta, hogy mit szeretnék mondani neki. Semmi gúnyos megjegyzés… - Hogy került rá a jegyzetem a papírra? - Az nem a te jegyzeted volt – mondta egy huncut mosollyal – Az én írásom. Kifejezetten szépen is tudok írni, ha akarok. - És… miért segítettél nekem? Miért nem hagytad, hogy Piton megalázzon? – kérdeztem meglepve. - Nem tudom… Valahogy nyugtalan voltam. Bevallom ez volt először a tervem, de aztán… - nem fejezte be a mondatot, csak nézett rám. Én az asztalnak támaszkodva álltam előtte. Egy lépéssel közelebb jött, majd lassan felemelte a kezét. Megérintette az arcom, és elkezdte simogatni. Hirtelen meg állt a keze, és mereven rám nézett. - Mit műveltél velem Granger? –kérdezte csöndesen. - Tessék? – kérdeztem őszinte meglepettséggel. - Mi a fenét tettél velem?- kérdezte már vadabbul, és megszorította a torkom. Hirtelen ért a támadás és meglepetten néztem rá. - Hogy érted? Mit csináltam volna? - Régebben undorodtam, még a neved hallatától is, most meg nem tudom vissza fogni magam… Ha látlak… muszáj, hogy nézzelek… Hogy érezzem az illatod. Hogy érezzem a puha bőröd. – mondta egyre lágyabban - Hogy megcsókoljalak. – mondta végül, és keze ismét csak lágyan ért hozzám, és ajka lassan az enyémhez ért. Ugyan olyan hévvel csókolt, mint a gyengélkedőn. Teste teljesen közel volt az enyémhez, majd megfogta a két combom, és felültetett a padra. Most két lábam közt volt a teste, és éreztem, ahogy elgyengülök. Ő a derekamat fogta egyik kezével, a másikkal az arcomat. Én az ő arcát tartottam. Derekamat ölelő keze lassan lejjebb csúszott és a combomat simogatta. Majd felcsúsztatta a szoknyámba. De nem akart többet, csak a puszta combomat fogta. Csodálatos volt… Elvarázsolva éreztem magam… Bele túrtam szőke hajába, és közelebb húztam a fejét enyémhez. Ő lassan elkezdte az arcomat csókolni… majd a nyakam. Én átkaroltam erős testét, és teljesen átadtam magam neki. Végig csókolta a nyakam, majd ismét a szám után kapott. Újra heves csókban törtünk ki. Majd hirtelen elhúzta a fejét. Csak nézett. Gyönyörű szürke szemei voltak. Gyönyörű kifejező szürke szemei… - Ezt… ezt nem lehet… -mondta - Miért? – néztem rá kedvesen - Mert… Mi nem lehetünk együtt… Én… nekem nem szabad. Hirtelen minden világossá vált. - Oh, tehát szégyellnél, mert nem származok varázsló családból? – kérdeztem keményen, és arrébb húzódtam. - Nem erről van szó, csak… - kezdte, és ő is távolabb lépett – senki nem nézné jó szemmel. - És neked fontosabb a külvilág véleménye, mint az, hogy együtt legyél azzal, akit szeretsz? - Nem, csak nem lehet, mert te sárvérű vagy, és…- hirtelen elhallgatott, és elkerekedett szemekkel nézett rám. Éreztem, hogy a mellkasom elszorul. Tehát sárvérű? Hogy képes ilyet mondani nekem? Egy szó nélkül felpattantam, és elkezdtem összeszedni a holmimat. - Kérlek, Hermione, ne haragudj, nem akartam… - De mégis kimondtad! – fejeztem be a mondatot. – nem baj, legalább már tudom, hogy mit gondolsz… Nem leszek a sárvérű cafkád! - Kérlek, ne haragudj! – mondta újra, de nem érdekelt. Mielőtt kimentem volna, még ránéztem, és olyat mondtam, amit talán nem is éreztem. - Gyűlöllek Malfoy! ***
|