Hírek : Továbbfejlesztett motorral megy a Renault |
Továbbfejlesztett motorral megy a Renault
SWAN 2004.07.20. 16:05
Kijavították a hibákat a Német Nagydíjra
Kijavították a hibákat a Német Nagydíjra
A RenaultF1 alakulata a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon egy továbbfejlesztett erőforrással száll versenybe, erősítette meg a csapat motorfelelőse, Rob White.
„Hockenheimben a tervek szerint egy továbbfejlesztett RS24B típusú motorral fogunk harcba szállni.” – mondta White. „Azok után döntöttünk így, hogy az Imolában debütáló RS24B erőforrást már igen jól ismerjük. Kifejezetten a Német Nagydíjra, új alkatrészeket mutatunk be az autó hátsó részén, így a motornak is alkalmazkodnia kell ehhez, melyet Hockenheimre fejlesztettünk ki. A soron következő futam után sem áll meg majd a fejlődés, hiszen a Magyar Nagydíjra átdolgozott hengerfejekkel érkezünk majd.”
A Renault az idei évben először, a két héttel ezelőtt megrendezett Brit Nagydíjon szembesült motorproblémákkal, azonban úgy gondolják, megoldották a meghibásodás okát, mely Fernando Alonsot sújtotta.
„Fernando motorjának meghibásodása a szombati edzésen váratlanul ért minket.” – magyarázta White. „A váltás szinkronjával akadtak gondok, mely a vezértengelyt hajtja. Ez a probléma előzőleg nem bukkant fel a próbapadon, és a teszteken sem. Gyors analízis után, megoldottuk a hibát, és a próbapadon leteszteltük az erőforrást Hockenheimre. Optimistán várjuk a következő versenyt, és bízunk benne, hogy minden rendben fog menni.” Fotó: RenaultF1
|